Múzeumi múlt és jövő Kézdivásárhelyen  - 50 év a közösség szolgálatában

December 15-én ünnepelte a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum jelenlegi formájában való működésének 50. évfordulóját. A félévszázados tevékenység nem választható el a múzeum egykori alapítójának és vezetőjének személyétől, hiszen Incze László emléke ma is elevenen él a helyi közösségben. A szombati meghitt ünnepségen közösségét alázattal szolgáló intézményépítőről, nagyszerű pedagógusról és rendkívüli személyiségről meséltek a felszólalók.

December 15-én ünnepelte a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum jelenlegi formájában való működésének 50. évfordulóját. A félévszázados tevékenység nem választható el a múzeum egykori alapítójának és vezetőjének személyétől, hiszen Incze László emléke ma is elevenen él a helyi közösségben. A szombati meghitt ünnepségen közösségét alázattal szolgáló intézményépítőről, nagyszerű pedagógusról és rendkívüli személyiségről meséltek a felszólalók.

Az 1968-ban végrehajtott közigazgatási-területi átszervezés után a korábbi rajonszékhely, Kézdivásárhely megyei alárendeltségű város lett, ezáltal több középület szabadult fel, köztük a 19. század közepén épült városi Tanácsház is. Ezt az épületet 1971-ben adták át a múzeumnak, ahol 1972. március 3-án nyitotta meg hivatalosan kapuit a Céhtörténeti Múzeum, így váltva valóra a város lakosságának régi vágyát, ugyanis a múzeumszervezés Kézdivásárhelyen jelentős hagyományokra tekint vissza.

A céhes város már 1876-ban igyekezett bekapcsolódni egy múzeumalapításba, a Kézdivásárhelyi Cserey-Múzeum megvalósításra tettek ajánlatot, a gyűjtemény azonban 1879-ben Sepsiszentgyörgyre került. Kézdivásárhely első múzeumát dr. Ikafalvi Dienes Ödön kézdivásárhelyi ügyvéd tizennyolc évnyi gyűjtőmunkával hozta létre és 1932. szeptember 4-én nyitotta meg az Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézet emeleti termében. Igaz, hogy csak "teremmúzeum" volt. Sőt, már 1894 és 1905 között Balázs Márton tanár 12 ezer tárgyat gyűjtött össze egy múzeum reményében. A múzeumalakításra csak 1969-ben kerülhetett sor, ugyanis Gábor Áron halálának 120. évfordulója alkalmából, az egykori ágyúöntő műhely telkén álló Turóczi-ház két termében állandó kiállítást nyitottak. Ez a két tárlat a mai múzeum alapja és innen számolják a céhtörténeti múzem megalakulását.

Az ötven évvel ezelőtt létrehozott intézmény célja már kezdettől az volt, hogy bemutassa a helyi kézművesség emlékanyagát, ápolja és kutassa a polgári kultúrát és az épített örökséget, valamint megőrizze az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szellemiségét és emlékhelyeit. Különösen népszerű és egyedülállóan gazdag a babaméretű népviseleti gyűjteménye, de igényes kulturális rendezvényeivel a város művelődési életének kiemelt helyszíne.

„A mai napon három esemény miatt gyűltünk össze, hiszen ötven éve működik ebben a formában a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum, másodsorban Incze László születésének 90. évfordulója is most van, és végül, de nem utolsósorban mi, akik szeretjük ezt a várost, ezt a múzeumot, a találkozás öröme miatt is szívesen összegyűltünk. Az elmúlt ötven évben ehhez a múzeumhoz sok kézdivásárhelyi ember járult hozza adománnyal, felajánlással. Ettől is különleges ez az intézmény. Ugyanakkor meghatározta a múzeum szellemiségét már a kezdetektől fogva Incze László, aki a szó szoros értelmében lelke volt ennek az intézménynek. Az ő egyéniségét a legjobban ezzel a szóval - lélek - lehet hitelesen jellemezni. Ő volt a lelke ennek a múzeumnak. Lelkes és lelkiismeretes, jó lélekkel megáldott ember volt, mindig a jó értelembe vett kompromisszumot, a megegyezést, a békét és békességet kereste és követte” – idézte fel a céhes város fontos személyiségének emlékét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Nekünk, kézdivásárhelyieknek, szélesebbre szabták azt a palettát, amelyen híres személyiségeink megmutatkozhattak, mondta Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. „Valahányszor méltatnom kell városunk valamelyik szülöttjét, vagy éppen meg kell emlékezzünk róla, tiszta szívből jövő büszkeséget érzek, büszke vagyok arra, hogy egy olyan várost vezethetek, ahol Gábor Áron harcolt, ahol neves kultúr- és közéleti személyiségek születtek, ahol soha nem feledhető alkotók dolgoztak, ahol olyan fiatalok élnek, akik munkájuk által városunk hírnevét öregbítik. Ezen a palettán elől állt Incze László múzeumszervező is. Ő volt, aki mindig tudta, hogy mit kell tenni, megfontoltan, de elhatározottsággal fogott neki mindennek, a múzeum pedig annyira szívügye volt, hogy óvó kezeit még ma is érezni lehet ezekben a termekben” – hangsúlyozta a Kézdivásárhely vezetője.

A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály köszöntőjében kitért arra is, hogy az általa vezetett intézmény és annak alegységei úgy igazodnak egymáshoz, mint egy nagy, 140 éves törzs faágai, ma már nagykorúak és önálló, autonóm életet élnek, annak ellenére, hogy költségvetésileg a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartoznak. „Amíg más megyékben a múzeumhálózatok szétestek, addig Kovászna megyében még mindig együtt vannak és ez így is marad. A kézdivásárhelyi múzeumban zajló szakmai munka szépen kiáramlik az intézmény falain kívül, például, amikor egy hagyományőrző csoport szakmai tanácsot kér tőlünk katonai ruhája elkészítésében, de beszélhetnék a múzeumpedagógiai vagy családi programokról, amelyekkel a kézdivásárhelyi múzeum felzárkózott az európai múzeumok sorába” – mutatott rá az igazgató.

Haszmann Pál muzeológus Incze László első alkalmazottjaként vett részt a Céhtörténeti múzeum szervezésében és létrehozásában. Az ezelőtt 50 évvel történtekről így emlékezett: Incze László nagy munkabírású ember volt, aki reggeltől estig képes volt dolgozni a múzeumban, aki minden nap munka után számba vette az aznapi történéseket és pontosan megtervezte, hogy másnap mit fog tenni. Nagytudású, szerény ember volt, akinek mindenkihez volt egy jó szava és minden mozdulatával nevelt, tette ezt úgy, hogy ettől senki ne érezze rosszul magát. „Incze Lászlótól, a feleségétől, a munkaközösségtől egy nevemre címzett ajándékot kaptam, amit kíváncsian és félve bontottam ki életem során. Az ajándékban testamentumot bízott rám, amelyben a drága örökség megőrzésére, szerénységre, munkakedvre hívta fel figyelmem biztatva arra, hogy ne csüggedjek, hiszen a rossz idő után mindig jó fog jönni” – fogalmazott Haszmann Pál.

Jánó Mihály művészettörténész Incze Lászlót, a munkatársat méltatta megemlékezésében. „Incze László tanár volt, tudását átadni szerette, rendkívül jól kommunikált emberekkel, ezért jól tudott gyűjteni az emberektől. Abban az időben országos híre volt annak, hogy a kézdivásárhelyi emberek önként adnak be emléktárgyakat a múzeumba, ezáltal teljesen egyedi jelenség volt, hogy a gyűjtemény önkéntes adományokból állt össze. Azokban az években, amikor együtt dolgoztam Incze Lászlóval itt, a múzeumban, az országban uralkodó eldurvulás kezdetei voltak, a mindennapi életünket tarkították a szekuritátés kihallgatások, de ezeket egymást támogatva mind túl kellett élni és túl is éltük, folytatva az elkezdett, közös munkát” – idézte fel a művészettörténész.

Az ünnepi rendezvényen Fekete Vince költő, jövő év októberében megjelenő Vargaváros című kötetének Profilkép című versét olvasta fel, amit két könyv bemutatója követett. Vargha Mihály igazgató és Dimény Attila múzeumvezető, A Székely Nemzeti Múzeumot és részlegeit népszerűsítő-, valamint Az Incze László Céhtörténeti Múzeum és gyűjteményei című könyveket ajánlották az érdeklődők figyelmébe.